Fellegvár

Szösszenet

Hiyo személyes kis világa, királysága. A birodalomhoz tartozik még a Lorie-val közösen fenntartott kis kunyhó, valamint a Fumi-val irányított Széthulott birodalom. Huszon éves hölgyemény, aki egy álmodozó írópalánta, könyvmoly és egyszerűen csak gamer. Szerepjátékok, saját szösszenetek, film, anime, könyv és zene ajánlók a főbb tartalom, de aki hajlandó beljebb merészkedni, annak ott a Térkép.

 

Bejárható területek

Határőrség || Cherubion ||  Emlékek városa || Ajándékbolt || Castle  || Kastély történelem || Trónterem

 
Tárgyaló terem


Nem kedves szerk vagyok, a nevem: Hiyo

Cserét nyugodtan lehet itt kérni.
Az oldallal vagy az itt szereplő írásokkal kapcsolatban véleményt nyilvánítani izléses határok között lehet egészen nyugodtan.
A fejezetek elolvasásához/megtekintéséhez NEM szükséges regisztráció. ;)

 

Kristálygömb

  Megnézetni a gépet
  Szeptemberi kisműtét
  Új nyelvet tanulni
  Kijátszani: The Witcher 2
  Kiolvasni: Demian
  Megnézni: Reign
  Megnézni: Once upon a time
  Kiolvasni: Kresley Cole - Árnyak hercege
  Kiolvasni: Andrzej Sapkowski - Vaják III

  Írni: Vélemény/ajánló: Reign
  Kiolvasni: B. A. Paris - Összeomlás

 
Lordok

 


Képre vár:

								
     

  
  
  
  
  
  
 
 

 

 
Vándor szellemek
Indulás: 2008-11-26
 
Trónterem

8 kérdés...

... 8 válasz

Üdvözlet gyermekeim ~

Rég nem írtam, de nem azért, mert olyan eseménytelen lenne az életem, oh dehogy. Épp ellenkezőleg. Idő szűkében azonban most sincs lehetőségem bővebben írni és elmélkedni, pedig nagyon szeretnék! Talán majd egy hónap múlva, mikor lecsengenek a változások az életemben.

Addig is, mivel Kykky jelölt egy díjra, s kérdéseket tett fel nekem, íme itt vannak rá a válaszaim, hiszen ötletes, elgondolkodtató kérdések voltak és ha már ilyen megtiszteltetés ért, mindenképp szerettem volna sort keríteni mihamarább a megválaszolásukra.

 

❖ 1. Gondolkoztál már azon, hogy esetleg kiköltözöl külföldre akár hosszabb időre is?

Éppen most történik az életemben a nagybetűs változás, ami Ausztriába való kiköltözést vonja maga után. Ám ez előtt is gondolkodtam róla persze, bár akkor a célok még angol nyelvterületre szóltak, hiszen iskolás koromtól kezdve azt a nyelvet tanultam. Hogy akkor most miért mégis német terület? Magánéletben történt változások, a nagy szerelem és azt hiszem többet nem is kell mondanom.
 

❖ 2.Mesélj el egy szilveszteri élményt.

Huh, talán a 2016-os évem vége volt emlékezetes annyira, hogy szót érdemeljen. Egy mmorpg-s baráti társaság gyűlt össze egy gamer szórakozóhelyen és pompásan éreztük magunkat, feledhetetlen élmény volt maga a hely is és az élmény, hogy szemtől szemben találkozol azokkal az emberekkel, akikkel a monitoron keresztül vettél részt különböző kalandokban eddig s kovácsolódtatok csapattá. Ezen felül ennek a szilveszternek a következményeképpen találtunk egymásra Párommal, így kijelenthetem, hogy életem egyik legemlékezetesebb szilvesztere volt. Annál is inkább, mert először éreztem úgy magam, mint egy háború közepén egy csatatéren, s itt következik maga az élmény: az éjféli tüzijátékot az egyik csapattárs városában tekintettük meg a főtéren, ahol különböző sörös, boros, pezsgős üvegekbe tették bele a hosszú nyelű tüzijátékokat, amiknek egy része megadta magát és a kilövés pillanatában felborultak, így a földön süvítettek el a rakéták olyan durranással és fényekkel, mint amiket a filemkben látni, hallani a háborús jeleneteknél, s körülbelül a káosz is ugyan akkora volt. A téren álló emberek fejvesztve menekülni kezdte a szélrózsa minden irányába, a bokrok, sövények mögé vetődtek, kis faházas bódék menedékébe húzódtak. Szerencsére személyi sérülés nélkül pár perc múltán véget ért a nem kívánt csinnadratta.
 

❖ 3.Mik azok a tulajdonságok, amik a legjobban idegesítenek egy emberben?

Elgondolkodtató, mivel engem eléggé nehéz kihozni a sodromból. Idegesítőnek épp nem mondanám, de igen csak negatív tulajdonságnak tartom azt, aki képtelen az igazmondásra, arra, hogy a szemedbe mondja, amit gondol. A legrosszabb pedig amikor ez mellett pedig még az arcodba is mosolyog, míg a hátad mögött nem éppen kedves dolgokat beszél rólad, ne adj isten még valótlanságokat is.
 

❖ 4.Mondd el egy vicces/fura gyerekkori szokásodat.

Nem sokra emlékszem, de ami rögtön felrémlett az olyan harmadikos kis iskolás korom körül lehetett. Az énekléshez nem sok tehetségem van, mégis szerettem saját magam álltal kitalált kis butaságokat énekelgetni úton-útfélen, még akár a tulipánoknak is.
 

❖ 5.Kinek a bőrébe bújnál bele egy napra és miért?

Az, hogy kinek a társaságában töltenék el egy napot könnyebb kérdés lenne, de hogy konkrétan kinek a bőrébe hmmm.. Azt hiszem egy színésznőébe, aki konkrétan színpadon játszik, hogy megtapasztalhassam azt, milyen érzés annyi ember előtt eljátszani egy darabot, beleélni magad egy történetbe, amit eljátszhatsz, s a végén az a tapsvihar fogad ..
 

❖ 6.Aludtál már el furcsa/szokatlan helyen?

Nagyon rossz alvó vagyok, a saját ágyamon kívül nehezen alszom el máshol. Ezen okból kifolyólag olyan nagyon szokatlan helyeket nem is tudok megemlíteni. Egyszer szunnyadtam el egy fotelben keresztbe belegömbölyödve, de reggel mikor felébredtem, már az ágyban voltam..
 

❖ 7.Mi a kedvenc könyved és miért?

Hjujuj, ilyen kérdést feltenni nekem, a könyvmolynak. Egy tucat, ha nem több könyvet megtudnék említeni, amik magukkal ragadtak, máig emlékezetes a történetük és fordulataik, de mint egy anya, hogy melyik gyermekét szereti jobban, úgy én is képtelen vagyok egyetlen kedvencet választani. Még írók közül se lennék képes rá, de hogy azért valahogy mégis megválaszoljam a kérdést: Kresley Cole könyvei, Mark Lawrence könyvei.
 

❖ 8.Mi az a dolog, amit elértél és a legbüszkébb vagy rá?

Akad egy-két dolog, amire büszke vagyok életem során, ide tartozik a nyelvvizsga, a szakmám megszerzése és hogy volt bátorságom nevezni egy novella író versenyre, amin szép helyezést érhettem el.

Ezúton is szeretnék Boldog, Békés Ünnepeket kívánni mindenkinek és Szeretetben, Békességben gazdag Új Évet.

2017.12.16. 16:59, Hiyo

Esik eső, süt a nap ..

.. a kis Hiyo megpattanna

Üdvözlet gyermekeim ~

Az ígértnél kicsit - oké jóval - később, de itt is vagyok. Sok, mások számára unalmasabbnál unalmasabb dolog történt velem, persze az Én szemszögemből egyik sem volt az, de azért így tő mondatokban: kipróbáltam magam szobalényként, októbertból német tanulás, januárban összeköltözés páromma külhonban. Lehet arra fogni, hogy késő van és fáradt is vagyok s ezért volt az elgépelés, de nem. Szobalány munkaköröm során inkább érzem magam lénynek, mint lánynak. Röviden csak, hogy mik is a feladataim itt általánosságban. Hajnali háromkor kelés, reggel hatra munkában megjelenés, reggeliztetés, szobázás, mosás, mosogatás, hajtogatás, takarítás. Ez így még nem is hangzik soknak, ám a látszat mindig csal, s a kis dolgok mögött általában ott lapulnak a nagy igazságok melyek oly sötétek, hogy sokszor csak holmi árnyékoknak hisszük őket.

A panaszkodást mindig is igyekeztem elkerülni a Trónteremben főképp, így most sem magamról lenne szó, hanem a kolleganőmről és úgy általánosságban arról, amit tapasztaltam, láttam vele kapcsolatban. Szögezzük le, végtelen tisztelem és a szememben ő valamiféle félisten, de komolyan. Bámulatra méltó, amiket nap mint nap végigcsinál, ugyan akkor így jutottam el arra a következtetésre is, hogy az emberi kapzsiságnak és mohóságnak tényleg nincsen határa. A munkáltató nem általja ilyen gyalázatos módon kihasználni egy ember mivoltát, erejét, munkaképességét és egyáltalán a létezését, csak hogy ne kelljen több embert felvennie, addig nyüstöli azt az egyet, vagy kettőt, amíg végleg kiégnek, testileg-szellemileg tönkremennek. Megtörtént már vele is nem egyszer elmondása szerint, de mind ismerünk olyat, vagy rosszabb esetben saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy egyszerűen nem mondhatunk nemet, nem engedhetjük meg magunknak azt a "luxust", hogy kilépjünk, amíg másik munkahelyre fel nem vesznek. Én magam is keresgélek mellette jelenleg, nem tehetem meg, hogy kalapot emelek és csókolomot intek, pedig kellene, vagy különben hamarosan az idegösszeomlás előtt emelhetem a kalapom üdvözlően.

De visszatérve elmélkedésemre, elborzasztott ez a gondolat, mely bizonyosságot is nyert, hisz látom, tapasztalom. Igény lenne még több munkaerőre, akárcsak jelentkező rá, a kisebb magán kézben lévő vállalkozások úgy tűnik - bocsánat az általánosításért, akinek nem inge ugyebár .. - ahelyett, hogy elegendő számú személyzettel dolgoznának, inkább választják a gazdaságilag számukra jövedelmezőbb megoldást: addig nyúzzák azt az egy két beosztottat, amíg lehet. Végülis, ha van aki megcsinálja két ember munkáját, akkor ugye bár miért venne fel még embert, ha az az egy is megcsinálja? Na igen, megcsinálja mert meg kell. Ha nem készül el valamivel időre, az számára kellemetlen, az számára jelent plusz feladatot, plusz a munkahelyen eltöltött időt, s ha egyszerűen már nem bírja szuflával a munkáltató ahelyett, hogy segítséget venne fel mellé talán még kalapot is ad a kezébe és keres egy másik embert, akiben szintén van annyi potenciál, hogy hónapokig vagy akár évekig képes lesz két ember helyett dolgozni.

Szobalányként dolgozva elborzaszt az, amit napról napra látok és tapasztalok az emberiségről. Sok féle kultúrájú, nemzetiségű ember szált meg nálunk, így tagadom azt, hogy nemzet és hovatartozás kérdése lenne a viselkedés és illem. Egyáltalán nem. Azok az emberek, akikből ki sem néznéd olyan mocsokban és leírhatatlan körülmények között képesek hagyni a szobát, ahol akár csak egy éjszakát is töltöttek, hogy először el sem akartam hinni. Volt olyan, amelyiktől a gyomrom felfordult. Nem várható el persze, hogy csili-vili rendet hagyjanak maguk után, ezt senki nem is kéri, de azt hiszem az alapvető, hogy a szemétnek a szemetesben a helye, az ágy pedig nem WC helyett használandó alkalmatosság, sőt még arról is szentül megvagyok győződve, hogy se a használt avagy  nem használt óvszernek a plafonon lenne a helye. Feltételezem a függönyt sem szokás otthon leszaggatni, vagy a fél hajadat a fürdőszobában hagyni. Nem, nem kéri senki, hogy takaríts ki magad után, ha megszállsz egy szobában. Ám magamból kiindulva én ugyan úgy viselkednék ott, akárcsak otthon, s mikor becsukom magam mögött az ajtót, nem hagyok az asztalon megkezdett ételt és nem gyömöszölök semmi olyat a táskámba, ami nem az én tulajdonom, vagy amiért nem fizettem.

Alapvetően egy pozitív embernek tartom magam, de a napokban annyira letört, arculvágott az emberiségnek ez a fele, hogy most tényleg úgy pislogok magamra: Te tényleg ennyire naív voltál? A válasz igen, és valahol még mindig, még mindig nem tudtam ezt feldolgozni, pedig el kell fogadni, hogy léteznek ilyen emberek is. Hogy megvetem e őket ezért? Válaszom; ugyan ki vagyok én, hogy ítélkezzek, s pálcát törjek bárki felett? Nem, egyszerűen csak csalódtam és elszomorít, mert látom napról napra azt a kedves, roppantul segítőkész, dolgos nőt és fáj látnom, hogy ennyire kihasználhatják az emberek, ennyire tönkretehetik merő kapzsiságból. Igen, kereshetne ő is másik munkahelyet, de sokszor a megszokás nagyúr és sokan félnek váltani, mondván, talán ott se lesz jobb, sőt rosszabb, így inkább maradnak az ismert rossznál amíg bírják.

Sokan elvesztették már a reményt, a hitüket abban, hogy máshol jobb, máshol megbecsülnék őket, de én nem adom fel. Tényleg hiszem, hogy az ember arca olyan sokszínű lehet, bármi megtörténhet és nem csak a fentebb említett típusokkal van tele a föld. De az is igaz, hogy aki nap mint nap csak ezzel találkozik, az valahogy kezdi elveszíteni a hitét, hiszen nem lát, tapasztal mást. Szerettem dajkaként dolgozni, s amint lehetőségem lesz vissza is megyek egy óvodába, annál is inkább, mert gyerekekkel foglalkozni tényleg a legcsodálatosabb és abszurd módon a legmegnyugtatóbb dolog is, amit valaha csináltam. Igen, hisztisek, nyűgösek, feleselnek, sivítoznak és kiabálnak, sírnak és veszekednek, de .. a napok túlnyomó többsége hihetetlen békés tud lenni közöttük, és erre most mindennél nagyobb szükségem lesz, hiszen előttem áll még egy műtét és októbertől elkezdem a csodás német nyelvet is.

Az élet rohamos sebeséggel száguld el mellettünk, érdemes néha megállni, leszállni a rohanó hullámvasútról és külső szemlélőként tekinteni rájuk. Sok negatív és pozitív dologra is ráeszmélhetünk, ahogy most én is, s netán az elsőből tapasztalunk többet, akkor duplán ránkfér egy kis feltöltekezés. Itt az ősz, a szmöty idő ellenére feltétlen szakítsunk időt arra, hogy sétáljunk egyet a szabadban, lehetőleg a természetben, üljünk ki az ablakba egy forrócsokival, teával és merüljünk el egy könyvben, vagy tartsunk filmestet. Mindenki másképp töltődik fel, kíváncsi lennék Ti hogyan teszitek ezt?! Én mindenesetre megyek és belevetem magam az ágyacskámba, ilyen időtájban már illene szögre akasztanom az elmélkedős kalapom.

2017.09.20. 23:37, Hiyo

Meleg az van ..

.. más nincs.

Üdvözlet gyermekeim ~

 

Ígérgethetek én hetet havat a csetben, ha úgysem vagyok képes betartani, pedig annyiszor gondoltam rá, hogy na most, na maajjdd most most most mégsem de de majd holnap és akkor maaaaajd most aztán tényleg most. És akkor most érkeztem el ahhoz a mosthoz, hogy na most itt vagyok. De hogy minek? Ez a meleg, levegőtlen időjárás még a gondolatok nagy részét is kiszippantja belőlem, a betegséggel karöltve pedig végleg a ventillátor melletti székbe szegeznek. Az hogy, hogy voltam képes ilyen izzasztó hőfokokkal büszkélkedő napokon megbetegedni, egy külön story, de tényleg ..

Hogy mi vett rá mégis, hogy itt koptassam a billentyűzetet? Talán az, hogy a láz elmúltával egyre jobban megvisel, ami a napokban történt az immár volt munkahelyemen. Az ember talál egy álmot, amiből hamarost rémálom lesz, bárhogy is igyekszik a tőle lehető legjobbat nyújtani. Valahogy sikerült két olyan emberrel találkoznom - sajnos pont, hogy a feletteseim voltak, de hogy felnézni nem lehetett rájuk az is biztos -, amilyennel eddigi életem során még sosem, de őszintén azt sem hittem volna, hogy ilyen létezik. Nem is tudom miért nem, hisz mindig hangsúlyozom, hogy tisztában vagyok az emberi lét, természet, személyiség különbözőségeivel, na de hogy ennyire .. ?!

Sikerült egy olyan, nem csak személyiségi, de társadalmi szakadékkal találkoznom személyesen, aminek mélysége igazád megdöbbentett. Az, hogy pénzért valakinek ennyire más élete lehessen és ennyire ne legyen fogalma az általam élt és ez végett nekem eddig oly természetesnek vett nagybetűs életről, szinte hallatlan. Eddig csak történelmi könyvekben találkoztam ekkora szakadékkal a társadalmak között, hogy ennyire ne legyen fogalmuk arról, hogy az élet lehet másmilyen is, nem csak olyan, mint amilyet ők élnek annyi pénzzel a bőrük alatt. Már most az elején legszögezném, hogy azok az emberek, akik valóban megdolgoznak azért, amilyük van, nem is felejtik el egykönnyen, hogy honnan indultak, de aki eleve egy bizonyos anyagi háttérrel csöppen bele piciny világunkba, annak valóban ennyire más világképe lenne?! Nem csak hogy megdöbbentett, de tájékozatlannak is tartottam őket, ami lehetséges, hogy nem volt szép a részemről, de amikor azért ültetnek le és "dorgálnak" meg egy felnőtt embert más felnőttek, mert nem telefonon intézi el az orvosi vizsgálatokat, avagy emailben levelezi le az orvossal, sőt próbálná megoldani a felmerült problémát ahelyett, hogy hajbókolva alább ad az akaratából, s ezáltal egészségét kockáztatná - hiszen az előbb említett eljárásra nem mindenkinek van pénze ugyebár - , ez számomra olyasmi volt ahonnan már tisztán látszott, hogy az ennyire eltérő világnézetek miatt lehetetlenné vált a közös munka.

 

Hiába szeretné az egyik fél felvázolni, hogy az általa élt valóságban egy orvosi ügyintézés a következőképpen zajlik, ha a beszélgető partner erre nem vevő, sőt, elutasító. Már pedig azt hiszem mind ismerjük az ügyintézés, legyen szó bármiről is, hosszas folyamatait. Sajnos nagyon ritka az, amikor valóban el tudja intézni az ember egy-két nap alatt és akkor is a lábát le kell járnia egyik helyről a másikra caplatva, vagy éppen órákat kell ülnie, sorban állva várakoznia. Nos az én helyzetemben az egyik fél elképzelése az volt, hogy a vizsgálatokat képes leszek egy nap alatt elintézni, s az elkészült eredményeket majd valamilyen úton módon valaki, vagy valami eljuttatja az orvoshoz, és így nekem hozzá nem kell már betérnem, hanem csak telefonon, vagy emailben megbeszélni a leletek eredményeit. Szép és jó is lenne, ha valóban így működne, de ugyebár nincs egyetlen szabad unikornisom se, ami kézbesítené a leleteket helyettem, mert a kórházak, egészségházak és doktorok nagy része, hiába kérdezed meg a lehető legszebb hangsúlyodon, még csak pósátzni sem tudják neked a leletedet, nem hogy egy másik kórháznak vagy orvosnak elküldeni azt. Így hát jobb esetben már másnap mehetsz vissza az eredményedért, amit neked személyesen kell a doktorod keze alá nyújtanod. Amióta az eszemet tudom én ebben a rendszerben éltem és élek, nem ismerek mást, mert magánorvosra soha nem futotta, de ezek szerint ha csak ilyen helyekre jár az ember, akkor ennyivel is kényelmesebb az élete és valóban megoldható az, amit a munkáltató várt volna el tőlem. Csak, hogy én nem abban a rétegződésben forgok, mint ő, így nekem nem állt módomban egy nap alatt és telefonálással lerendezni az egészet.

Mindig is hittem abban, hogy pontosan azért, mert annyira különbözőek vagyunk, valahogy bennünk van a képesség is arra, hogy megértsük a másik álláspontját, de azt hiszem rá kellett jönnöm arra, hogy ámbár lehet a képesség megvan mindenkiben rá, éppen csak az akarat hiányzik hozzá. Mert ugyebár ha nem is kíváncsiak rád, sőt lekezelően és fenyegetően kommunikálnak veled, ott te se maradnál szívesen. Voltam én már megszídva, kínos helyzetbe hozva, de fenyegetve és megalázva még így soha.

Természetesen elgondolkodtam rajta, hogyan lehetett volna ez másképp, de hogy őszinte legyek nem jöttem rá, és valószínűleg jobban tenném, ha lezárnám ezt magamban és a jövő felé fordulnék. Hiszen semelyik másik út sem visz tovább egyenesen, csakis az előremenet.

2017.06.23. 14:30, Hiyo

Főnix ..

.. áh dehogy, por allergiám van

Üdvözlet gyermekeim ~

El se hiszem mennyi idő telt el azóta, hogy e köszöntő szavakat leírtam. Persze a dátum nem hazudik, habár mind tudjuk, legalábbis akik a kezdetektől velem voltak, hogy hajlamos vagyok rebellis viselkedést tanusítani, már ami a blogolás "szabályait" illeti, és az sem lehet meglepő, hogy pont ilyen időtájban születik meg ez a bejegyzés. Mindig is éjjelibagoly típus voltam, ilyenkor az éjszakai csendességben valahogy hangosabban szólnak a gondolataim, mik letisztultabbak, könnyebb szemezgetni belőle, hogy mi az ami megosztásra, beszédre érdemes.

A magyarázkodás sosem volt kenyerem, az pedig lehetetlenség, hogy végigpötyögjem mi történt velem, annál is inkább, mert a trónterem sosem ennek volt helyszíne, s ez így is marad ezután is. Elmélkedések és szösszenetek tárháza ez, ahol kedvünkre vitathatjuk meg az általam felvetett témákat miket én jó alaposan kiboncolgattam nektek, s ti hozzászólásban reflektáltok. Mindig is szerettem ezt, hogy a gondolataim értő szemekre találtak - mivel füllel olvasni igen nehéz lenne, így a hallás kizárva. Szegényke. Ami a zárást illeti, sosem gondoltam rá, hogy itthagyom az én kis birodalmam. Szeretek ide visszatérni és az írás is nagyon hiányzott már. Őszintén régebben sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon az idők múlásával kopni fog e szenvedélyes billentyűkoptatásos vágyam, de nem. Itt vagyok - hálistennek még mindig huszon évesként -, és jobban hiányzott a klaviaturám, az éjszaka, a tróntermem mint valaha.

Miért pont most, miért pont ma? Talán, mert végre szabadnak érzem magam, de úgy igazán. Rengeteg dolog történt velem ebben a majdnem fél évben, jók és rosszak vegyesen, mint ahogy az ebben a nagybetűs életben lenni szokott s lesz is, de ma leráztam magamról olyan láncokat, melyeket ha tovább viseltem volna, megöltek volna. Túlságosan szabad szellem vagyok, túlságosan a szívemre veszek olyan dolgokat, miket nem kellene, Ti régebbiek tudjátok ezt és meglepetéééés, nem változtam csöpnyikét sem. Jó vagy rossz tulajdonság ez nem tudom, helyzettől függ igazából. De a láncoktól megszabadulván előreszaladtam, s most így ezen a nyugodt éjszakán még egyszer visszatekintve a földön rángatodzó, még elhalóan csörömpölő  láncszemekre csak azt érzem; jól döntöttem. Hogy elhesegessem a nagyon balladai homályt, egy társaságot hagytam ott, embereket kik egykor közel álltak a szívemhez, de csak az enyémhez. Fordítottan ez már nem működött. A hátam mögötti pusmogás, susmogás, a jópofizás, a két - ne adj isten - háromszínűsködés nem kenyerem. Rossz ízt hagy maga után és hajlamos emberek torkán akadni. Én már lassan fulldokoltam annyit nyeltem, és éreztem ha hagyom, kiölik a lelkem. Lassan elenyésztem volna, megsavanyodok, beszürkülök és nem szólnának másról a napjaim csak az apró kis szálkákról, hegekről miket azok a láncok hagynak rajtam nap mint nap. Mindig is rettegtem attól, hogy elveszítsem a színeim, a szemeim. Számomra roppant fontosak, bár lehet egyeseknek nem éppen hófehér miről is beszélek. A színek a vidámságot jelképezik, a szemeim pedig kivételesen nem biológiai értelemben hozom fel, hisz érdekes is lenne ha hopsz kivájnák őket. Nem, én úgy értem A szemeim, amikkel a világot látom, Ahogyan a világot látom velük.

Kiskoromban féltem tőle, hogy elveszítem ezeket és belőlem is olyan felnőtt válik, amilyeneket a tömegközlekedésen látok reggelente. Hogy kiket láttam? Munkába igyekvőket természetesen, de számomra valahogy mindig szürkék voltak ezek az emberek. Nem voltak színeik. Hiába viseltek vörös sálat, élénk kék pólót, rózsaszín kis kosztümöt. Szürkék voltak. Az arcukon nem láttam mást, csak fáradtságot és beletörődést. Sehol se láttam életet, ne adj isten életörömöt. Most újra előjöttek bennem ezek a kis hátitáskás félelmek, mikor nem szóltak másról a napjaim, mint hogy abban a társaságban, mit egykor oly nagyon szerettem mára már csak feszültség és vita megy, susmogás és álarcviselés. Belülről kezdett el mérgezni, folytogatni a szürkeség terjedése, ahogy kioltja a színeim, a lehetőségem arra, hogy a boldogságot lássam az életben. Félreértés ne essék, nem magam miatt féltem. Ha elveszítem a szemeim, ha már nem leszek képes mosolyogni, csak morogni és zsörtölődni ugyan mi jót adhatok én másoknak? Ugyan hogy tehetnék boldoggá mást, ha csak szürkeséggel tudom megfertőzni? És igen, problémáink mindig akadnak az életben, amik előidézhetnek ilyen fajta szürkehályog állapotot, de ez megint más, hiszen a problémák arra valóak, hogy megoldjuk őket és egyenes derékkal tovább sétáljunk az életben. De ez a szürkeség, amiről most én beszélek az teljesen átjár, megkeserít és többet nem leszel képes máshogy, csak meggörnyedt derékkal, leszeget fejjel cammogni, és az érkező problémák csak még lejjebb nyomnak. S mind tudjuk, ha csak a lábunk elé nézünk, sosem lesz lehetőségünk észrevenni azt a megannyi csodát, ami körülvesz minket. Nem szeretnék olyan életet élni, ahol csak elhaladok egy virágos bokor mellett anélkül, hogy egyáltalán észrevenném milyen szép, avagy érdekes növénykék nődögélnek ottan. Igen, ilyen egyszerű szimpla kis dolgok foglalkoztatnak és ezekbe is kapaszkodom bele. Ha egyszer olyanná válna az életem, hogy elrohanok a legkisebb dolog mellett is, a végén már az igazán értékesek sem fognak feltűnni. Sosem szerettem kapkodni, rohanni az életben, eléggé siet az így is.

Lehet, hogy egyesek úgyérzik cserben hagytam őket, de hajlok affelé, hogy nem mozgatta meg figyelmüket láncaim levetése, hiszen könnyen pótolható vagyok a szemükben, s ezt tudtomra is adták, így kevésbé bánkódom, hogy ne adj isten rossz érzést hagytam valakiben. Mind ismerjük a kihasználtság keserű ízét a szánkban, mind tudjuk, hogy lépnünk kellene, nem engedni ezt tovább, s mind átéltük már azt a mellkasszorító érzést a nagy elhatározás előtt, amit vagy sikerült elsőre meglépni, vagy csak sokadjára, vagy még mindig nem. Pedig tudjuk, igenis tudjuk, hogy jobb lenne levetni a láncokat. Arra a kérdésre, hogy ugyan akkor miért nem tesszük meg, nehéz felelni. Valaki azért halogatja, mert bízik abban; jobb lesz, változni fog a helyzet, valaki a múltbeli jó dolgokhoz kötődik, s ezért fél kibújni és még létezik ezer más ok is, embertől függ na és persze helyzettől. Nálam is fennáltak ezek az érzések, vágyak és még mindig hiányzik ami régen volt, de ezt már nagyon alaposan meg kellett volna tanulnom az életben, hogy mennyire változó is, és sosem fogom visszakapni azt, ami régen volt.

Úgy ültem le írni, hogy konkrét témám nem volt, ami ritka. Ennek ellenére tudtam, hogy az ujjaim vezetni fognak, csak győzzem őket visszafogni és az értelem medrében tartani. Gyengém a csapongás, ha meghitten kettecskén vagyok a gondolataimmal és a billentyűimmel. Sok emlék eszembe is jut most, hogy újra ide pötyögök erre a vászonra festve fel bensőm hangjait, de jobb nem háborgatni őket. Nem érzem úgy, hogy állóvizet kavarnék fel, talán teljesen láthatatlan is maradok akár csak a szavaim, s mondataim, de a boldogságom már megvan, amiért írhattam. Fogok e még? Biztosan. Milyen időközönként? Gyerekek. Ismertek. Aki meg nem, az majd meg fog, ha szeretne és érdekli a csapongásom.

2017.05.21. 00:18, Hiyo

Szösszenet ..

.. ilyen lenne egy blog?

Üdvözlet gyermekeim ~

Gondolkoztam rajta írjak-e vagy sem, mert kimondott témám, ami úgy gondolom érdekesebb lenne a számotokra szerintem nincs, csupán csak volt egy nagyon jó napom és elgondolkodtam pár dolgon. Persze ez velem sokszor megesik, már az a csoda, ha nem gondolkodom inkább. De azért nem olyan rossz dolog ez, végigpörgetni magunkban a saját érzéseink, tetteink, az aznapi cselekedeteink, legalábbis nekem ez mostanában sokszor segít, hogy tisztábban lássak és ne essek bele egy nagy hibámba: a hisztibe, önzőségbe. Sokan mondják, hogy éljünk a mának, éljük meg a boldog pillanatokat, de ezt koránt sem olyan egyszerű megtenni. Rohanunk, és néha nem tudjuk hogyan álljunk meg egy kicsit és csak úgy.. véssük eszünkbe az adott pillanatot a szavakkal, történésekkel együtt. Mert ha valami jó dolog történik - én legalábbis - hajlamos vagyok csak mosolyogni és örülni, de ahelyett, hogy valóban átélném már pörögne tovább a beszélgetés, cselekvés, az élet. Kezdek rászokni arra, hogy ilyenkor igenis állj, stop és most igenis elismétlem magamban is, hogy mi tett boldoggá abban a pillanatban. Nem nagy dolog ez, lehet, hogy furcsának is fogtok találni miatta, de .. nekem bevált. Sokkal jobban megjegyzem így, sokkal inkább a szívemben marad, sokkal nagyobb a mosolyom, ha visszagondolok rá mert részletesebben tudom felidézni, és sokkal nagyobb, több erőt ad, ha borús fellegek vonulnak át felettem.

Mindneki összeveszett már a párjával, barátjával, testvérével, szüleivel, kutyájával még talán saját magával is, szóval mind tudjátok milyen az, ha haragudtok és megbántva érzitek magatok. Régebben nagyon elszaladt velem a ló és sokkal fontosabb volt számomra a saját megbántottságom, mint az illetővel közös barátságom és előrébb valónak tartottam a sértődést, mint a békülést, holott vágytam az utóbbira, de valahogy sosem tudtam elengedni a sértődést, a rossz pillanatot, megbántó szavakat. Újra és újra csak ezek pörögtek bennem és ettől úgy éreztem megromlott a viszonyom a másik féllel, ami nem volt feltétlen igaz, sőt itt érvényesül a bevonzás törvénye: én magam vonzottam be a romlást a folyamatos haragtartással. Na de kezdek elkanyarodni; hogy ösvénynél maradjunk: a jó pillanatok bevéséséről, megéléséről beszéltem, s hogy miért tartom ezt fontosnak? Nos pont azért, mert ha megérkeznek azok a sötét villámló felhőcskék, akkor mennyire jól jön egy esernyő! És számomra ezek a boldog pillanatok azok. Előveszem, kitárom őket és védőburkot vonok a fejem fölé, mert tudom: a kapcsolatunk, barátságunk erős, itt vannak a jó pillanatok, a kedves szavak, gesztusok, cselekedetek, közösen átélt pillanatok, kalandok, emlékek. Sokkal könnyebb ezekre gondolni a viharban, ha előtte megálltunk és magunkba szívtuk őket. Persze minden zápor hagy némi kárt maga után, így a rossz napokon elejtett bántó megjegyzések is, de ha képesek vagyunk ezeket elengedni, akkor a felhők tovább szállnak egy idő után és mi ott maradunk a kis esernyőcskénkkel. Lehet, hogy most nagyon ködösen fogalmaztam így a hasonlatokkal, szóval azt hiszem mesélek egy saját tapasztalatot: utolsó nagy vizsgálatom előtt álltam, hogy kiderítsük mi bajom lehet és legjobbam nem tudott elkísérni, habár megbeszéltük az élet közbeszólt, s őt behívták dolgozni. Habár reggel végzett, az egész éjszakát végigdolgozta és nőből van pont azon napok elején, én mégis féltem hogy egyedül kell végigcsinálnom a vizsgálatokat. Nagyon rossz reggel volt az számomra, hogy egyedül kell szembenéznem a nehézségekkel, s megbántott szavaival, hogy nem tud elkísérni, bármennyire is szeretném, hogy mellettem álljon. A vizsgálatok lezajlása után, az eredmény feldolgozását követően volt időm átgondolni a reggel lezajlott beszélgetést és számomra meglepő mód; nem éreztem már megbántottságot, egyszerűen képes voltam elengedni a sértődöttségem, mert ott volt bennem szikla szilárdan: fontos vagyok neki és őt talán nálam is jobban bántja, hogy nem kísért el, de ő józanul gondolkodott: egész éjszaka talpon volt, dolgozott, fájdalmai voltak és még értem is aggódik, túlságosan stresszes, ideges lett volna ahhoz, hogy türelmesen támogasson. Így hát megtette ezt másképpen, én pedig nem estem újra abba a hibába mint rég; hogy hagyom a viharos szélnek kitépni a kezeim közül azt az esernyőt.

Mindenkivel előfordul, hogy amikor stresszes, ideges, kialvatlan, éhes, fáradt, nyűgös, szóval úgy végülis elég gyakran az élete során úgy viselkedik, reagál, tesz megjegyzést, hogy durvább és bántóbb a kelleténél, de mind megbánjuk ezeket. Miért is kéne akkor haragot tartani a másik féllel szemben, mikor mi magunk is elkövetjük ezeket? Saját magunkon érezzük, tudjuk, hogy attól, hogy ilyen állapotunkban úgy reagáltunk, cselekedtünk, szóltunk, még fontos a másik és bánjuk. Meg kell adnunk az esélyt tehát a másik félnek is, ha épp vele fordul ez elő, hogy megbánhassa és mi elnéző mosollyal bólintsunk továbblépve, mert tudjuk; a másik is elfogad minket a viharfelhőinkkel együtt. Persze azért, ha valaki agresszív és tényleg a szó szoros értelmében bánt minket és fájdalmat okoz az már más kérdés! Én itt most tényleg csak azokról a bizonyos morrgásokról, ha úgy tetszik bunkóbb megmozdulásokról beszélek. Saját magamon tapasztalom, hogy sokkal boldogabb vagyok így, hogy a jó emlékekkel a szívemben átvészelem a rosszabb napokat, mind az én részemről mind a barátaim részéről, családom, szeretteim részéről. Attól, hogy vannak ezek a viharok még nem azt jelenti, hogy a kapcsolat, barátság romlandó félben van, mert jaj folyton csak veszekszik, támad és morog a másik, vagy épp nekünk van nyűgös, támadóbb kedvünk. Azt hiszem, akik képesek átvészelni az élet viharait, azok nevezhetik magukat igazán barátoknak, és itt átvészelés alatt nem azt értettem, hogy nyögvenyelősen el-elnézzük és jó továbblépünk, mert ha magadban nem vagy képes letisztázni és megmaradnak a szálkák, azok egyszer túl nagyra fognak nőni és folyamatosan sebeznek. Tudom, mert saját tapasztalat épp ezért is örülök ennyire, hogy .. nem is tudom megfogalmazni; egyszerűen csak nem marad bennem tényleg sértettség, mert tudom, hogy rossz napja van a másiknak. Azt is tudom, hogy ezt most nem sikerült a lehető legtisztábban átadni, de hát az érzésekről beszélni a legnehezebb, mert annyira változó, mindenki másképp éli meg a dolgokat, másképp működik, épp ezért is a szavaim nem holmi útmutatók a boldog és kiegyensúlyozott élet felé. Egyszerűen csak a saját érzéseim, gondolataim a blogom kis világában.

2016.08.18. 20:49, Hiyo
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints