Üdvözlet gyermekeim~

Mostanában, így a feb. 14-e közeledtével egyre jobban elgondolkodtam azon, mennyire is uralják az életünket a számok, napok, hónapok és úgy egyáltalán a dátumok. Példának okáért itt ez a babona a péntek tizenhárommal. Ami persze szintén most volt esedékes, nem tudom feltűnt e nektek. Nekem igen. Talán azért, mert jómagam is rabja vagyok egy néhány babonának, hiedelemnek. Vajon miért? Tényleg nem tudom, mégcsak a neveltetésre sem fogni, hisz a családban más nagyon nem foglalkozik ezekkel. Akkor vajon honnan jön a babonaság? Úgy konkrétabban azt sem tudom egyébként, hogy miért is alakult ki ez, hogy a péntek tizenhárom egy szerencsétlen nap, amikor sok rossz dolog érheti az embert. Megfigyeléseim szerint ez nálam így is van, de szerencsére a mostani, ha mondhatom ezt, egy átlagos napra sikeredett. Volt benne sok öröm és kevés bánat, és senki sem sérült meg.

Pedig még csak nem is itthon ültem, hanem barátnőmmel felmerészkedtünk Bp.-re. A mozi még nem is volt annyira veszélyes, sőt, még örültem is, hogy a vetítésen csak 6-an voltunk, így nem volt kötelező oda ülni, ahova a jegyünk szólt. Bár barátnőm akadékoskodott, én bátor voltam, és amúgy is az a másik hely jobban tetszett. Most miért ne ülhetnénk oda, ha tök üres a terem? Na ugye. Természetesen ez volt az első, hogy ilyet tettem, én jó kislány vagyok. Bár, miután elindultunk a tömegközlekedéssel, hogy elintézzük barátnőm iskolai ügyeit, előtérbe kerültek a rosszabb tulajdonságaim. Mint például a tájékozódési képesség teljes hiánya. Míg barátnőm a titkárságon töltött ki papírokat, én lemaradtam, hogy a ligeten átvágva az állatkertnél megvárjam. Nos, mondanom sem kell, nem találtam oda. De még csak azt sem tudtam merre bolyongok. Mint utólag kiderült, - miután barátnőm megtalált - hogy ösztönösen jó irányba indultam ám el, csak éppenséggel én se tudtam róla. Ennek ellenére, vagy épp ez miatt, szentül vallom, hogy nem tévedtem el! Csupán csak nem voltam tudatában annak, hogy tudat alatt tudom az utat. Végül is ez is elsülhetett volna rosszabbul, de a kacsa-sirály-galamb-holló etetés el is feledtette velem a pillanatnyi pánikot, hogy eltévedtem. Úgy látszott az átok megtörik, a babona nem igaz. Egészen addig, amíg haza nem értünk. Ekkora kezdett egy másik hiedelem, avagy inkább közmondás igaznak bizonyulni. Nyugtával dícsérd a napot. Az apró veszekekedéssel együtt, - ami után 1 órára már ki is békültünk - lehetett volna ezerszer rosszabb is a péntek tizenhármom.

A feb. 14.-ével azonban még mindig bajok vannak. Nem csak azért, mert ez hatalmasabb kultusznappá nőtte ki magát, mint a babonás péntek tizenhárom, hanem mert ebből egyesek (sokak) pénz kérdést csinálnak. Most nem fogok belemenni abba, amiről már ezer meg egy ember beszélt előttem, hogy mennyire nem tetszik neki ez a felhajtás, és hogy nem csak ezen a napon kellene kifejeznünk a szeretetünket. Van, amivel egyetértek és van, amivel nem. Vannak olyan apróságok, amiket aranyosnak tartok, és akadnak olyanok is, amik már túlzásnak számítanak nálam. De ugyan így van az emberi viselkedés is. Szomorú számomra, hogy egyesek gyűlölettel tekintetek erre a napra, hogy miért, az mindenkinél eltérő, de úgy gondolom erősen benne van az egész társadalom keze ebben. Senki sem szereti, ha lenézik vagy éppen sajnálkoznak felette, csak mert ezen a napon nincs kapcsolatban, nincs kivel megosztania. Mindenki szeretne egy olyan személyt az életőben, akihez hozzábújhat csak úgy, és támaszkodhat rá a bajban. Persze, hogy nem kellemes, hogy ilyenkor mintha csak megszaporodnának az ölelkező párocskák, de én úgy vagyok vele, hogy azok minden más nap ott vannak, csak ez a feb. 14.-e miatt, mintha még jobban észrevennénk őket.

Tudom, hogy nem ér sokat, de gyerekek, én szeretlek titeket, virtuális ölelésem elér, ha akarod, ha nem. Amúgy pedig nézd meg a videót és éld a saját életed.