Üdvözlet gyermekeim~

Ezt a késői bejegyzést egyedül annak "köszönhetitek", hogy most érkeztem el arra a pontra, amikor már azt mondom: elég. Szinte már bánom, hogy magammal hoztam a laptopom a nyaralásra, de jobban belegondolva, ezeket úgyis láttam volna otthon, amik megadták ezt a bizonyos utolsó cseppet a pohárkámba. Ismerős az érzés, amikor az állítólagos barátaid, a hátad mögött beszélnek ki, olyan formában, hogy mi a bajuk veled, mit gondolnak rólad, közben meg az arcodba mosolyognak? Nekem ne célozgasson senki sehol, mondja meg konkrétan, mert ebből már kezd nagyon, de nagyon elegem lenni. Most talán én is pontosan ezt csinálom, hisz célozgatok, de nem bírtam már magamban tartani és úgy gondoltam ez megér pár sort, hogy felhívjam erre a Ti figyelmeteket is, ha van honlapotok, ne oda irogassatok ilye célzásokat, mert egyrészt idegesíti az illetőt, másrészt akire nem vonatkozik, az is elkezd komplikálni. Utáljátok az ilyet Ti is, nem? Akinek meg nem volt még benne része, az örülhet, mert sajnos ez egyre eltejredtebb jelenség.

Más elgondolkodtató kérdéssel is szolgálhatok. Szerintetek mitől legjobb barát valaki? Mitől lesz fontosabb barát, mitől érzed úgy, hogy az a barát közelebb áll hozzád, mint a többi? Az ismerettségi idő számítana csak? Valamint legjobb barátok között nem szokás, hogy egymás mellett állnak akkor is, ha feszült az életük? Persze az ember nem osztja meg az életének minden egyes apró mozzanatát senkivel, de én a teljes elhidegülést érzem akkor, ha az illető két naponta két mondatot tud írni csak, mégha annyira sokat is dolgozik, hogy aludni éppen van ideje. Tudom, ez is más mindenkinek, lehet az illető úgy fogja fel, hogy tényleg csak fáradt, de nem hiszem, hogy olyan önző kérés ez, hogy hallgassuk meg és értsük meg a másik érzéseit is, ha már legjobb barátok.

Annyira különbözőek vagyunk, mi emberek. Mind gondolkodásban, mind érzésvilágban. Ezért szeretném, ha rájönnétek erre Ti is, kik olvassák ezt, és eszetekbe jutna ez veszekedések közepette akár, vagy amikor szimplán nem értetek egyet a másikkal. Ezért olyan fontos a kommunikáció! Nem látunk egymás fejébe, szívébe, s nem hiába mondják: Néma gyereknek anyja se érti a szavát. Beszélj, mond, oszd meg, mert különben a másik nem fogja tudni azokat a fontos dolgokat, amik a szívedben vannak és félreértve az egészet csak szomorú lesz és úgy érzi eltávolodtok, onnan pedig már sokkal nehezebb visszatalálni a barátság ösvényére.

Lábjegyzet: A félreértések elkerülése végett, csupán a személyek miatt nem neveztem meg a bejegyzésemben őket, de egy magánbeszélgetés folytán szeretném megbeszélni velük, elvégre a barátaim.